Összes oldalmegjelenítés

2017. február 8., szerda

Constantino Paul Castellano

Constantino Paul „Big Paul” Castellano (Brooklyn, New York, 1915. június 26. – Manhattan, 1985. december 16.) a Gambino (az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb, a Cosa Nostrához hasonló) bűnszervezet vezetője. Szülei Concetta és Giuseppe Castellano, Szicíliából költöztek az Egyesült Államokba. Apja hentes, és a Mangano bűnszervezet tagja volt. Nővére, Kathryn, Carlo Gambino felesége. Castellanónak és feleségének, Ninának három fia (Paul, Philip, és Joseph) és egy lánya (Constance) volt. Nem szerette használni első nevét (Constantino), ezért C. Paul Castellanóként lett ismert.
Castellano, miután elvégezte az általános iskolát, apja mellett dolgozott mint hentessegéd, majd a Mangano család szerencsejáték-ügyleteiben segédkezett. 1934-ben, amikor még csak 19 éves volt, pár barátjával fegyveres rablást követtek el. Letartóztatták őket, és három hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. 1940-ben tagja lett a Mangano családnak, és gyorsan emelkedett a szervezet ranglétráján. A szerencsejáték és más illegális tevékenységek mellett legális üzletekbe is befektetett. Baromfikereskedelemmel kezdett foglalkozni. Két nagy áruházlánccal, illetve pár New York-i céggel állt legális üzleti kapcsolatban. 1957-ben a Gambino és a Mangano család Carlo „Don Carlo” Gambino vezetése alatt egyesült. Ezt követően 1960-ban Castellano capo (kapitány) lett, 1966-ban pedig már ő volt a brooklyni bűnszervezet alvezére. 1975-ben Gambino utódjául Paul Castellanót jelölte ki. Ez felháborította a többi családot, mivel mindenki arra számított, hogy Aniello „Neil” Dellacrocénak kellett volna követnie Gambinót. Castellano a családi kötődés miatt kaphatta meg a „kinevezést”. Így a vezér Castellano, alvezére pedig Aniello lett. 1976-ban Carlo Gambino meghalt, így új lehetőségek nyíltak meg Castellano előtt. Még több legális üzleti érdekeltséget épített ki, amelyek nagy hasznot hoztak. Az építőiparban is tevékenykedett. A kábítószerekkel szemben viszont erős ellenérzései voltak.
1984-ben gyilkosságért vádat emeltek ellene, 25 ember meggyilkolásával vádolták. 3 000 000 dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték. 1985-ben meghalt alvezére, Aniello, akinek december 2-án tartott temetésén Castellano nem jelent meg. John Gottit, aki Aniello Dellacroce híve volt, ez felháborította. Castellano testőrét, Thomas „Tommy” Bilottit tette Aniello helyére. John Gotti és Sammy „The Bull” Gravano eltervezték Castellano megölését. Az alvezér temetése után két héttel Gotti találkozót kért tőle a manhattani Sparks Steak House étterembe. Castellano és testőre, Bilotti december 16-án elment a találkozóra. Mikor kiszálltak kocsijukból, Gotti és emberei meggyilkolták őket. Így John Gotti lett a Gambino család vezére.

John Gotti

John Gotti (1940. október 27. - 2002. június 10.) az amerikai maffia tagja volt. John és Philomena Gotti ötödik gyermekeként született olasz-amerikai állampolgárként a New York külvárosában lévő Bronxban. Családja szegénységben élt. Részt vett az utcai bandák maffia szervezkedésében tizenkét évesen. Tizennégy évesen megpróbált ellopni egy építkezési betonkeverőt, de leesett, és eltörte a lábát . Ezután Fulton-Rockaway fiúk társaságában helyezkedett el, hol megalapozta maffiában lévő helyét. 1962. március 6-tól Victoria DiGiorgio férje volt, öt gyermeke született, Angel, Victoria, John, Frank és Peter.
Társult a Gambino családhoz, 1985-től átvette a vezetését. Főként Don Teflon álnéven végezte munkáját, de emlegették Don Dapper és Johnny Boy neveken is. Ő végeztette el a főbb gyilkosságokat, adócsalásokat, megakadályozta az igazságszolgáltatást, illegális szerencsejátékokat vezetett be, kábítószer-kereskedelmet folytatott, valamint adócsalásokon is kapták.
Az FBI 1990 végétől körözte, de álnevének köszönhetően csak 1992-ben ültették le életfogytiglanival. Az Illinoisban lévő Marion Állami Fegyházban helyezték fogságba. A börtönben, ahol némileg titokban is tudta folytatni munkáját, számos bántalmazás érte. 1998-ban rákkal diagnosztizálták. Állapota utolsó évei során rohamosan romlott. A Missouri állambeli Springfieldben halt meg 61 évesen. Az egyház először nem akarta engedélyezni a keresztény módon történő temetését, de végül belement. A temetést háromszázan látták.
 

Majer Suchowliński

Meyer Lansky (eredeti nevén Majer Suchowliński, Grodno, 1902. július 4. – Miami, 1983. január 15.) amerikai maffiavezér volt, aki Charles "Lucky" Lucianóval együtt alapvető szerepet játszott a gengszterszervezeteket összefogó Bizottság létrehozásában (és talán az Országos Bűnügyi Szindikátuséban is). Bár Lansky zsidó származású volt, tagadhatatlanul központi helyet töltött be az amerikai olasz maffia szervezetében és általában véve is a szervezett alvilág megszilárdításában (bár szerepét bizonyos vonatkozásokban vitatják).
Lansky az oroszországi Grodnóban született (ma Fehéroroszország), zsidó szülők gyermekeként. Apja Max Suchowliński, anyja Yetta Lansky volt (tehát felnőttként anyja családi nevét használta). 1911-ben a család az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt ki és New York Manhattan városrészében telepedett le, a Lower East Side-on (Manhattan délkeleti része). Lansky állítólag iskolásfiúként találkozott Lucky Lucianóval, aki pénzt követelt tőle, a kisebb fiú ezt bátran visszautasította, ami annyira tetszett Lucianónak, hogy ettől fogva egész életükre barátok lettek. Lansky tizenévesként találkozott Bugsy Siegellel, akivel szintén szoros barátságot kötött. Lansky a későbbiekben kulcsszerepet játszott Luciano felemelkedésében azzal, hogy 1931-ben megszervezte Salvatore Maranzano maffiavezér meggyilkolását. Ifjúkorukban Siegel többször megmentette Lansky életét, amiért Lansky egész életében hálás maradt. Ők ketten nagyon hatékonyan irányították a hírhedt Lower East Side-i Bug és Meyer banda tevékenységét annak ellenére, hogy ez a társaság az alkoholtilalom legerőszakosabb gengjei közé tartozott.
1936-ra Lansky jelentős pozíciókat épített ki a szerencsejáték üzletben, Floridában, New Orleansban és Kubában. Ebben az időben került társa, Luciano börtönbe. A kaszinók alkalmasak voltak a maffia pénzeinek tisztára mosására. Állítólag az ő nevéhez fűződik, hogy a maffiacsoportok „szabad városnak” nyilvánították Miamit, ami annyit jelenlt, hogy a városra nem alkalmazták a máshol a maffiacsoportokra jellemző szigorú területi felosztást.
Később Lansky elérte, hogy a maffia Siegelt állítsa a Las Vegas-i ügyletek élére. Maga Lansky Flamingo Hotel projektjébe fektette a pénzét. Miután 1931-ben Al Caponét a hatóságoknak adóelkerülés vádjával sikerült elítéltetniük, Lansky is tudatára ébredt, hogy ez neki is az érzékeny oldala lehet. Ezért a növekvő kaszinóbirodalom feketepénzeit Európába vitte, és miután 1934-ben a svájci banktörvény ezt lehetővé tette, a pénzt számozott bankszámlára helyezte. Lucy Komisar tényfeltáró újságíró szerint később Lansky még egy offshore bankot is vásárolt Svájcban, amelyet shell és holding cégek hálózatán keresztül pénzmosásra használt.
Az 1930-as években Lansky és bűnszervezete kilépett a „normál” üzletmenetből és náci szimpatizánsok gyűléseit verték szét. Maga Lansky így emlékezett vissza arra, hogyan esett neki 14 társával egy náci gyűlésnek Yorkville-ben, Manhattan németek lakta részében: „A színpadot szvasztika és Hitler képe díszítette. A szónokok locsogni kezdtek. Csak tizenöten voltunk, de akcióba lendültünk. Párjukat az ablakon dobtuk ki… A legtöbb náci pánikba esett és kirohant. Mi utánuk és elláttuk bajukat… Meg akartuk mutatni nekik, hogy a zsidók nem mindig dőlnek hátra, elfogadva a sértéseket.”
Lansky a második világháború idején a Tengerészeti Hírszerző Iroda Alvilág-operációjának fő segítője volt. Ebben a kormány bűnözők segítségével kutatta fel a német kémeket és szabotőröket.
Az 1940-es években Lansky barátja és szövetségese, Bugsy Siegel rávette a maffiavezéreket, köztük Lanskyt, hogy forgassanak be jelentős pénzeket Las Vegasban a Flamingo kaszinó és hotel létrehozásába. A hotel jelentős idő- és költségtúllépés után még mindig nem üzemelt, a maffia-befektetők ezért titkos gyűlést hívtak össze, amely havannai konferencia néven híresült el. A kubai találkozón többen Siegel vérét kívánták, de Lansky meggyőzte őket, hogy barátja kapjon még egy esélyt. Ennek ellenére a projekt veszteséges maradt, ezért újabb ülést hívtak össze. Siegel szerencséjére azonban az ülés idejére a kaszinó már némi profitot kezdett el termelni, így Lansky és Luciano támogatásával Siegel újabb időt nyert.
A kaszinó szerencséje azonban nem tartott sokáig, újra veszteséges lett és egy harmadik találkozón a megalázott főnökök Siegel kivégzését határozták el. Elterjedt nézet, hogy végül magát Lanskyt, aki túl közel állt Siegelhez, szintén kényszerítették, hogy adja hozzájárulását Siegel likvidálásához.
1947. június 20-án Bugsy Siegelt a kaliforniai Beverly Hillsben lelőtték. Húsz perccel később Lansky emberei, köztük Gus Greenbaum és Moe Sedway besétáltak a Flamingó Hotelbe és átvették az irányítást. Az FBI szerint a következő húsz évben Lanskynek jelentős érdekeltsége maradt a Flamingóban.
Az események egyben azt is jelentették, hogy a maffia hatalmi központja a new york-i főnököktől a chicagóiak kezébe csúszott át. Lansky súlya sokkal kisebb lett, mint a korábbi években, de állítólag segítette és tanácsokkal látta el Tony Accardót hogy Chicago legerősebb gengszterfőnökévé váljék.
A második világháború után Lansky szövetségesét, Lucky Lucianót kiengedték a börtönből, azzal a feltétellel, hogy visszaköltözik Szicíliába Luciano azonban ehelyett titokban Kubába utazott, hogy onnan mozgassa az amerikai maffia szálait. Fulgencio Batista tábornok, Kuba elnöke jóváhagyásával Luciano helyben egy sor kaszinót működtetett. Ahogy kubai vállalkozásainak jövedelme nőtt és a szerencsejáték üzlet felvirágzott, úgy jött meg egyre inkább Lansky kedve is, hogy befektessen. Nagy összeget költött a Havana Riviera hotel projektre.
1959-ben azonban Fidel Castro színre lépése és a kubai forradalom egy csapásra megváltoztatta a maffia kubai befektetéseinek kilátásait. Az új kubai elnök, Manuel Urrutia Lleó bezárta, illetve államosította a kaszinókat és szállodákat. Lansky a Bahamákra távozott. Mivel a hatóságok Miamiban is lecsaptak a kaszinókra, Lansky egyre inkább las vegasi jövedelmeire szorult.
Késői éveiben Lansky, kívülálló szemszögéből nézve, szürke, ismétlődő napi cselekedetekből álló életet élt Miami Beach-ben, megnehezítve a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) életét. Átlagos nagyapának öltözött, minden reggel kutyát sétáltatott, egyszóval egy ártalmatlan nyugdíjas inkognitójába bújt. Társai rendszerint bevásárló központokban, sétálóutcákon és egyéb zsúfolt helyeken találkoztak vele. Majdnem minden nap váltogatott sofőrökkel autózott körbe a városban, hogy más és más fizetős telefonokat használhasson. Lansky olyan ravasz és megfoghatatlan volt, hogy az 1970-es évek közepére az FBI lényegében felhagyott a megfigyelésével.
1970-ben Lansky szövetségi adócsalással kapcsolatos vádak elől az izraeli Herzliya Pituah-ba menekült. Bár az abban az országban hatályos „Visszatelepülési Törvény” a világ minden részéből érkező zsidónak szabad lehetőséget biztosít a letelepülésre, a bűnözői múlttal rendelkezők nem élhetnek vele. Két évvel Izraelbe való repülése után a hatóságok hazadeportálták az USA-ba, ahol bíróság elé kellett állnia. Ebben az ügyben a kormány tanúja egy eléggé megbízhatatlan uzsorás, Vincent Teresa, gúnynevén a „Kövér Vinnie” volt, aki egyben informátorként is dolgozott a hatóságoknak. A szövetségiek nem tudták hitelt érdemlően bebizonyítani Lansky bűnösségét, végül az esküdtszék 1974-ben felmentette őt a vádak alól.

2017. február 7., kedd

Charles "Lucky" Luciano


Charles "Lucky" Luciano (született Salvatore Lucania; Lercara Friddi, Szicília, 1897. november 24. – 1962. január 26.) szicíliai születésű amerikai maffiózó. Lucianót nyugodtan nevezhetjük a modern szervezett bűnözés atyjának: New York városát öt különböző maffia családra osztotta fel, és ő segédkezett a maffia igazgatói tanácsának megszervezésében is. Ő volt az első valódi vezetője a Genovese maffiacsaládnak. A Time magazin szerint Luciano egyike volt a 20. század legnagyobb 20 lángelméjének.

Salvatore Lucania Antonio és Rosalia (Cafarelli) Lucania fiaként született Lercara Friddiben, Szicíliában 1897. november 24-én. A város elsősorban az itt található kénbányákról ismert, ahol apja is dolgozott. Luciano azonban mindig azt állította, hogy New Yorkban látott napvilágot, mégpedig tíz évvel korábban; 1887. november 11-én. Négy testvére volt: Bartolomeo (1890), Giuseppe (1898), Filippia (1901), és Concetta. A jobb élet reményében a család 1907-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Ellis szigetre érkeztek, New York Manhattan részébe, mely hely akkoriban igen populáris volt az emigráló olaszok számára.

14 éves korában Luciano otthagyta az iskolát, hogy egy hajón segédkezzen heti 5$ fejében. Miután egy kockajátékon 244$-t nyert, otthagyta ezt a munkát, és az utcán próbálta kamatoztatni a megszerzett pénzt.

Tizenéves korában Luciano megalkotta a saját bandáját. Más kompániákkal ellentétben kerülte a piti csínytevéseket és helyette inkább védelmi pénzt számolt fel a zsidó kamaszoknak heti 10 cent fejében az olasz és az ír bandák ellen. Ezen idő alatt találkozott első ízben a zsidó tinédzserrel Meyer Lanskyvel, aki később az üzletfele is lett.

Nem tiszta, hogyan szerezte a "Lucky" ('szerencsés') becenevet. Egyes feltételezések szerint az a szerencse érte, hogy túlélt egy igen durva verést, melyet 3 férfi intézett ellene a '20-as években. Kaphatta onnan is, hogy fiatal korában egyszer sem került a börtön falai közé, és ezt egyfajta tehetségnek tartották. 1916 és 1936 között 25 alkalom is lett volna, mikor lehetőséget adott a börtönbe kerülésre: illegális hazárdjátékok, rablások és egyebek, mégis elkerülte a rácsokat. A "Lucky" név származhatott akár a keresztnevének - Luciano - helytelen kiejtéséből is. Soha nem volt gyermeke.

1920. január 16-án hatályba lépett az Alkotmány Tizennyolcadik Módosítása, mely szesztilalomként vált ismeretessé, és egészen 1933-ig tartott, annak hatályon kívül helyezéséig. A módosítás tiltotta bármiféle alkohol gyártását, eladását és annak szállítását egyaránt. Továbbra is jelentős kereslet volt az alkoholra, így ez a tilalom új lehetőséget adott a bűnözőknek forrásaik bővítésére.

1921-től kezdve Luciano rengeteg jövőbeli maffiavezérrel találkozott, többek közt Vito Genovese-vel és Frank Costello-val, kikkel barátságot kötött, majd később üzletfelek lettek a "Five Points Gang"ben. Ugyanúgy 1921-ben történt az is, hogy a brooklyn-i banda feje - Joe Masseria - egyik fegyveresévé tette.

Valamikor a kora '20-as években Lucky otthagyta Masseria-t, majd a szerencsejátékos Arnold "az Agy" Rothstein mellé szegődött. Rothstein meglátta a szesztilalom nyújtotta lehetőségeket és Luciano-t bízta meg az alkoholcsempészet bizniszével. Luciani, Costello és Genovese végül elindították saját csempész ügyleteiket Rothstein finanszírozásával.

Rothstein Luciano mentora lett. 1923-ban - miután néhány bűnöző csoport előtt hírhedté tette magát egy bizonytalan kimenetelű drogügylet miatt - Luciano Rothsteinhez fordult tanácsért. Rothstein azt javasolta Luckynak, hogy vásároljon 200 előnyös ülőhelyet a bronxi Jack Dempsey–Luis Firpo bokszmérkőzésre, majd szórja szét a jegyeket a főbb gengsztereknek és politikusoknak. Eztán Rothstein egy bevásárlókörútra vitte Lucianot a manhattani Wanamaker's Áruházba, hogy előkelő ruházatot ölthessen magára a bunyó alkalmából. A stratégia nagyszerűen működött, mert Luciano helyreállította vele hírnevét.

1925-ig Luciano évente 12 millió dollárt keresett ennek ellenére a nettó keresete mindössze 4 millió dollár volt évente, mert a többi pénz politikusok és zsaruk megvesztegetésére ment el. Luciano és partnerei vezették a legnagyobb csempészetet New Yorkban, mely aztán kiterjedt Philadelphia-ra is. Skóciából skót whisky-t, a Karib-térségekről rumot és Kanadából whisky-t importáltatott az államokba. Luciano az illegális szerencsejátékokban is érdekelt volt. 1928. november 2-án egy bukméker ólommérgezés által a halálba küldte Rothsteint egy nagyobb nyeremény miatt, Luciano pedig visszanyergelt Masseria-hoz.

Luciano egyhamar a brooklyni Guiseppe Masseria jobbkeze lett. Arnold Rothsteinnel ellentétben Masseria rossz modorú és műveletlen volt, ráadásul az irányításban sem jeleskedett túlságosan jól. A '20-as évek vége felé Masseria riválisa Salvatore Maranzano volt, aki Szicíliából érkezett, hogy ellenőrzése alatt tarthassa a Castellammarese klán dolgait. Ez a rivalizálás aztán a Castellammarese háborúba torkollt, mely 1928-tól 1931-ig tartott és közel 60 gengszter halálához vezetett.

Masseria és Maranzano nevezetesek voltak mint "Mustache Pete"-k, mint olyanok, kik a bűnözői karrierjüket már Olaszországban megkezdték. Hittek az öreg maffia világ alapjainak - az "örökség", "tisztelet", "hagyomány" és "méltóság" - fenntarthatóságában. A "Mustache Pete"-hez tartozó emberek nem akartak dolgozni senkinek, aki nem olasz vagy itáliai amerikai, és mindenképp szkeptikusak maradtak a nem szicíliai, szicíliai-amerikai emberekkel szemben. Néhányan még annak lehetőségét is visszautasították, hogy olyannak dolgozzanak, akik nem ugyanarról a helyről származtak, mint ők. Luciano - ennek ellenére - dolgozott zsidó és ír gengsztereknek is, ha nagy pénzkeresési lehetőséget szimatolt a levegőben. Ezen okból kifolyólag pletykák keltek szárnyra. Meglepődött annak hallatán, hogy a konzervatív szicíliaiak az ő üzleteivel példálóznak: melyek közeli barátjával, Frank Costello-val zajlottak le; ők csak koszos calabriainak nevezték eme illetőt.

Luciano ápolni kezdte a kapcsolatot a fiatalabb gengszterekkel, akik az USA-ban kezdtél el karrierjüket. "Fiatal zsarnok" néven voltak ismertek. Luciano próbálta felhasználni mindazt, melyet Rothtsteintől tanult korábban, hogy a bandájuk cselekedeteit nagyobb szintre emelhesse. Ahogy a háború terjeszkedett, úgy olvasztott magába ez a csoport számos későbbi maffia vezért, mint Frank Costello-t, Vito Genovese-t, Albert Anastasia-t, Joe Adonis-t, Joe Bonanno-t, Carlo Gambino-t, Joe Profaci-t, Tommy Gagliano-t és Tommy Lucchese-t. Luciano álma az volt, hogy megvalósítson egy országos bűnöző testületet, mely egyaránt magába foglalna olasz, zsidó és ír bandákat. Ez képes lenne összetartani az összes forrást, és a szervezett bűnözést egy mindenki számára jövedelmező biznisszé alakítaná.

1929 októberében Luciano-t pisztollyal egy limuzinba kényszerítette három férfi. Megverték, megkéselték, majd kidobták egy strandon Staten Island-on. Valahogy túlélte ezt a megpróbáltatást, de ez megjelölte egy örök életre: egy heggel az arcán, és szeme vágásának torzulásával. A támadók kiléte nem derült ki. Legalábbis mikor a rendőrök felvették a tanúvallomását, azt állította, hogy fogalma sincs, kik támadták meg. 1953-ban azonban Luciano egy riporternek azt mondta, hogy maguk a rendőrök voltak azok, akik elrabolták és megverték. Néhány pletyka szerint Maranzano volt az, aki elrendelte a támadást; míg egyes történetek egy féltékeny férjet és rablást emlegetnek. Ennek a történetnek a legnagyobb konzekvenciája az újságokban megjelenő cikkek voltak, melyek Luciano-t a nyilvánosság felé tolták.

1931 elején Luciano Masseria ellen indult. A háború rossz irányba indult meg Masseria számára. Luciano lehetőséget látott arra, hogy irányt válthasson hűsége; egy titkos egyezséggel Luciano engedélyt kapott Maranzano-tól arra, hogy megtervezze Masseria halálát. Amennyiben tervét siker koronázza Mranzano jobb kezévé válhat.

Április 15-én Luciano invitálást kapott Masseria-tól, hogy ebédeljenek együtt néhány szövetségessel a Coney Island étteremben. Miután befejezték az ebédet, a gengszterek kártyázni kezdtek. Ekkor Luciano kiment a mosdóba. Négy fegyveres toppant ekkor be—Vito Genovese, Albert Anastasia, Joe Adonis és Bugsy Siegel, majd az ebédlőbe mentek, és megölték Masseriat két emberével együtt. Luciano kapta meg Masseria embereit, valamint Maranzano helyettesévé vált. Ezzel véget ért a Castellammarese háború.

Meyer Harris "Mickey" Cohen

Meyer Harris "Mickey" Cohen (1913. Szeptember . 4 – 1976. Július. 29.)  szülei Ukrajnából érkeztek az USA-ba és a múlt század elején New York legszegényebb negyedében született. 9 évesen már – akkoriban tiltott – alkoholt árult, és mire 19 éves korában először letartóztatták, több mint 100 fegyveres rablás volt mögötte. A legnagyobbakkal dolgozott: Al Capone testvérének és Bugsy Siegelnek lett az embere, foglalkozott profi bunyóval, alkoholcsempészéssel, bankrablással, védelmi pénzek szedésével, ha kellett gyilkolt is. Senkihez nem volt hű, és mindig többet akart.
Mire harminc lett, ő volt Los Angeles császára. Frank Sinatra, Judy Garland barátja lett, soha nem vette fel kétszer ugyanazt az öltönyt, soha nem titkolta miből él, és szívesen osztogatott autogramot. Igazi híresség vált belőle, miközben a kaszinóiból befolyt pénzt egy svájci bankba gyűjtötte. Jól tette: bár rendőrök, bűn- és cellatársak többször is próbáltak végezni vele, sőt, a gengszterosztag igyekezetének köszönhetően – csak adócsalásért – néhány évre le is csukták, végül nyugdíjas gengszterként, Las Vegas-i luxusotthonában érte a halál.

Vito Genovese


Vito Genovese 1897 novemberében született, a Nápoly melletti Rosiglinoban. Két testvére volt - később mindketten a maffián belül találták meg a megélhetésüket. Óhazájában csak öt elemi iskolát végzett el, majd amikor 15 éves volt, családja áttelepült Amerikába. Itt kezdődött alvilági pályafutása, ahol még kölyökként lopásokkal, adósságbehajtásokkal és illegális szerencsejátékokkal kereste a kenyerét a manhattani Kis Itáliában. 17 éves korában egy rendőri ellenőrzés során fegyvert találnak nála. 60 napra leültetik. 19 évesen ismét lebukik. Visszaesőként már egy évet kap. A fegyver azonban örök viselete lesz életében.
Az 1920-as évek elején - Luciano üzlettársaként - bekapcsolódik a szeszcsempészetbe. Masseria egyik gorillája lesz, de mindvégig Lucky szövetségese és barátja marad. Masseria elsősorban gátlástalansága és agresszív személyisége miatt lépteti elő. 1930. februárjában a Don parancsára egy sörétes puskával halálosan megsebesíti Bronx urát, Gaetano Reinát. Amikor aztán eljön a castellamarei gengszterháború fordulópontja, Alberto Anastasia és Joe Adonis mellett ő is tagja annak a kivégzőalakulatnak, amelyik végez a Főnökkel ezzel Maranzano kezére játsszák a hatalmat.

Ugyanebben az évben Genovese első felesége meghal TBC-ben. Igen gyorsan szemet vet új kedvesére, Anna Petrillora. Az új házasságnak azonban van egy akadálya. Anna ugyanis házas. Vitónak nincsenek skrupulusai ezzel kapcsolatban. A férjet - Gerard Vernotico-t - rövid úton elteszi láb alól (holttestét egy háztetőn találják meg) és immár semmi nem áll az esküvő útjában. A tartósnak bizonyult frigyből később két gyermek születik
Gátlástalansága a továbbiakban sem lohad le. 1934-ben egy kártyapartin 150.000 dollárral megkopasztják egy áldozatukat. Üzlettársa - bizonyos Ferdinand Boccia - 35.000 $ jutalékot kér azért, hogy a meccset összehozta. Genovese nem sokat hezitál. Ahelyett, hogy kifizetné, úgy dönt inkább likvidálja. Bocciát szeptember 19-én 5 fegyveres (köztük a későbbi Don Vito) szitává lövik egy kávéház előtt.

1936. júniusában Charlie „Lucky” Lucianót 50 év börtönre ítélik. Az alvilág trónja megürül. Lucianónak egy helytartóra van szüksége, aki irányítja a szervezetet. Ugyanennek az évnek a novemberében Vito Genovese végül megkapja az állampolgárságot és közben minden erejét latba veti, hogy ő legyen az, akit a Szindikátus vezetőjévé választanak.
Az említett Boccia gyilkosság következményei azonban ekkor visszaütnek. Itt volna a nagy alkalom, hogy ő legyen a főnökök főnöke, de - talán valamelyik riválisának sugallatára - felbukkan egy tanú és Genovesét vád alá helyezik. Ahelyett, hogy beteljesedne élete nagy álma, kénytelen elmenekülni az országból. 750.000 $-al a táskájában érkezik meg Nápolyba. Távozása után Frank Costello lesz a helytartó és Willie Moretti az alvezér. Vito Genovese a pálya szélére kerül.

Az 1920-as években, röviddel hatalomra jutása után, Benito Mussolini háborút hirdetett a maffia ellen. A Palermo élére kinevezett - csak "Vasprefektus" néven emlegetett - Cesare Mori alaposan felforgatta a viszonyokat Szicíliában. Kíméletlen hadjáratot indított a Cosa Nostra ellen. Előfordult, hogy egy városka ellen nyílt ostromot vezényelt. Számos alvilági vezetőt letartóztatott, a maffia gerincét azonban nem tudta megtörni. Mikor Vito Genovese Itáliába menekült, a Vasprefektus már elfeledett, leváltott figura volt. A Cosa Nostra és a fasiszta állam kapcsolata azonban továbbra is jeges volt. A sajtó nem írt többet ezekről a bűncselekményekről. A maffia ügyét majd' tíz éve "megoldottnak" tekintették. Genovese azonban megtalálta a módját, hogy kiépítse a kapcsolatokat Mussolinihez. Fasiszta emlékművek megépítéséhez adakozott, kiépítette kapcsolatrendszerét a Duce köreihez. Ciano külügyminiszternek (Mussolini sógora) saját forrásból biztosította a kábítószer szükségleteit, majd szolgálatai jeleként, elrendelte Carlo Trescának a meggyilkoltatását.
Carlo Tresca egy New-yorki napilap kiadója volt és a Duce szenvedélyes ellensége. Élete során nem fukarkodott ellenségek szerzésében. Már a századfordulón Tresca volt az olasz vasúti dolgozók szakszervezetének elnöke, mellette egy szocialista napilap szerkesztője. radikális politikai nézetei miatt az USÁba menekült, ahol az Észak-Amerikai Olasz Szocialista Szövetség elnöke lett, majd saját lapjának alapításáig az Il Proletario nevű lap főszerkesztőjeként dolgozott. Egyre szélsőségesebb politikai nézeteinek hatására 1907-re csatlakozott az anarchistákhoz, amikor megalapította saját lapját, a The Plebeian-t. Az I. világháborút megelőző években aktívan részt vett a munkásmozgalmak szerveződésében, sztrájkokban és demonstrációkban. Ebbéli tevékenységéért több esetben letartóztatták, egy ízben pedig gyilkosság vádjával is őrizetbe vették, majd ítélet nélkül szabadon bocsátották.

A Duce hatalomra jutását követően egyik kiemelkedő alakja volt annak a mozgalomnak, amely megakadályozta, hogy Mussolini fasisztái beszivárogjanak az Amerikában élő olasz bevándorlók közé. A hírhedt Sacco és Vanzetti ügyben a védelem oszlopos tagja volt. 1926-ban a fasiszták egy pokolgépes merénylettel próbálták meggyilkolni. A spanyol polgárháború idején élesen és szenvedélyesen szembefordult Sztálinnal és Trockij védelmére kelt. Innentől kezdve nem csak a fasiszták, de az NKVD célkeresztjébe is bekerült. Il Martello című lapjában rendszeresen foglalkozott a maffia ügyeivel, leleplezve az összefonódást az igazságszolgáltatás, a politika és az alvilág között.
1943. január 9-én - miközben szabadlábon, de rendőri felügyelet alatt állt - az őt követő nyomozók szeme láttára próbálta meg elgázolni egy autó. Két nappal később irodájából kilépve hirtelen egy kocsiba ugorva lerázta a rendőri kíséretét. Nem volt jó ötlet. Két órával később a Fifth Avenue és a 13. utca sarkán egy fekete Ford lelassított mellette, majd kiugrott belőle egy bérgyilkos és tarkón lőtte. Azonnal meghalt. Egy ideig kétséges volt, hogy ki áll a merénylet mögött. Az NKVD vagy Mussolini. Évekkel később valószínűsítették, hogy a Bonanno család embere, Carmine Galante volt a tettes. A gyilkosságért soha senkit nem ítéltek el. Mussolininek tett gesztusa azonban nem érett be. Még abban az év júliusában, megkezdődik a szövetséges haderők partraszállása Szicíliában. Az invázió már az amerikai hadsereg összekötőjeként éri Vito Genovesét. Rövidesen kiépíti kapcsolatait a vezérkar logisztikáért felelős tisztjeivel és a hadtápból elsikkasztott készleteket a feketepiacon értékesíti.

A szövetségeseknek tett szolgálatai után, 1945-ben visszatérhetett az Egyesült Államokba.  De nem úgy, ahogyan szerette volna. Megint viharfelhők gyülekeztek a feje fölött. A katonai rendőrség ugyanis letartóztatta és hazaszállította sikkasztásért, csalásért és a feketepiaci tevékenységéért. Előéletének vizsgálata nyomán napvilágra került a Boccia-gyilkosságban játszott szerepe. A probléma az volt, hogy a hadseregben ez az ügy senkit nem érdekelt, sőt! a vezérkar jelentős nyomást gyakorolt a Genovesét leleplező tisztre, hogy felejtse el az ügyet. Ennek dacára, hónapokba tellett, mire az eltökélt katonai nyomozó összeállította a vádat. Egy korábbi üzlettársa, bizonyos Ernest Ruppolo vádalku keretében megnevezi őt, mint Ferdinand Boccia gyilkosát. Hazaérkezésekor Genovese ártatlannak vallotta magát. Az eljárás során a vád tanúit azonban sorban meggyilkolták. Az első Peter LaTempa volt. Ő még az év elején halt meg a cellájában, ahol védelmi őrizet alatt volt. Szabadulása ellenében kész volt megerősíteni Ruppolo vallomását. Január 14-én mellkasi fájdalmakra panaszkodott és őrei fájdalomcsillapítót adtak neki. Másnap reggel holtan találták. A boncolás kiderítette, hogy akkor adag nyugtató volt a szervezetében, amivel nyolc lovat is megölhettek volna. A második tanú Jerry Esposito volt. Őt június 10-én egy út mellett találták meg, golyóval a fejében. Ernest Ruppolo élete rettegésben telt. Őt majdnem 20 évig hagyta (f)élni Genovese. 1964. augusztusában tűnt el. Megcsonkított holttestére Queensben találtak rá. Don Vito nem felejtette el.

A bíró ezekkel a szavakkal zárta le a tárgyalást:
Nem beszélhetek az esküdtszék nevében, de hiszem, hogy ha egybehangzó bizonyítéknak csak a foszlánya is megmaradt volna, Ön a villamosszékben végezte volna. És Vito Genovese szabadon távozott a bíróságról

Frank Costello a "maffia miniszterelnöke" aki nem szicíliai, hanem calabriai. Lucianóval, Meyer Lanskyvel, Vito Genovesevel nőtt fel az utcákon. Zsarolásokból, lopásokból és betörésekből nőtte ki magát profi maffiózóvá és a börtönben vált nehézfiúvá. Az alvilág urai számára gyerekkori barátok. A maga idejében a hírhedt Dutch Schultz üzlettársa volt, de az affér nem vetett rá sötét árnyékot, Lucky Luciano bizalmi embere volt és maradt a továbbiakban is.

Ifjúkorában megjárta a börtönt, ami egyrészt törvényszerű volt, másrészt alvilági körökben egyfajta férfivá válás előfeltétele volt (ennek megfelelően a börtönbe vonulás lett a férfivé avatás ceremóniája). Frank Costello azonban éppen az ellenkezőjévé vált a későbbi Don Vitónak a rácsok mögött. Ott megfogadta, hogy soha többé nem nyúl fegyverhez. Fizikai ereje helyett az eszét fogja használni - de nem a törvényes út szolgálatában. Éleseszűnek és sikeresnek bizonyult. Frank Costello idővel olyan játékgép birodalom tulajdonosává vált, amely napi 15.000 dollárt (!) termelt számára. Lassan és biztosan emelkedett a ranglétrán. Karrierjét nem kísérték véres leszámolások, vagy gyilkosságok. Életútja és megbízhatósága leginkább Meyer Lanskyéhez hasonlítható. Így érkezett el a csúcsra a harmincas évek második felére, amikor Lucianót bebörtönzik, az ambiciózus trónkövetelőnek, Vito Genovesének pedig külföldre kell menekülnie. Lucky a rácsok mögül irányítja a Szindikátust, Meyer Lansky kezeli a kasszát és Costello lesz a helytartó.
A maffia miniszterelnöke - így nevezik. Aki higgadtan és erős kézzel irányítja a szervezett alvilágot, az öt család élén és Luciano fogságban sem érzi becsapottnak magát. Ideális jelölt volt, bár a szerencse a kezére játszott. Vito Genovese - a gyerekkori barát - számára ez megbocsáthatatlan bűn volt. Neki Itáliában kellett szinte mindent elölről kezdenie, miközben Frank a maffia élén élt és virult. Costello megszerezte szavakkal mindazt, amire Genovese csak pisztollyal volt képes. Kiépítette kapcsolatrendszerét, pár év alatt a zsebében volt a politika és az igazságszolgáltatás. Így lett az alvilág miniszterelnöke.

Genovese számára nyilvánvalóvá vált, hogy őt senki nem engedné a csúcsra, amíg Costello él. Miután felmentették a vádak alól, csendben figyelt és várt, mikor követi el az első hibát az egykori barát, Frank. A pillanat hamarosan elkövetkezett. Costello ugyan kiegyensúlyozott és nyugodt körülményeket biztosított a Szindikátus tagjainak. Ő lett a híd az alvilág és a nagypolitika között, de eközben megfeledkezett az egyszerű "katonákról", csak a capókkal tartotta a kapcsolatot, csak velük törődött. Genovese megtalálta a hangot az egyszerű talpasokkal, ráerősített méltatlankodásukra, hogy őket elfelejtették, miközben az üzlet virágzik.

A piramis alján egyre többen szimpatizáltak Vitóval, akit fűtött a bosszúvágy azért, hogy csak egy kisfőnök abban a családban, amelynek egykor az ura volt. 1950-ben az amerikai szenátus ún. Kefauver-bizottsága meghallgatásokat tartott a szervezett bűnözés feltárására. Sok maffiavezér között Frank Costellót is beidézték. A többség hallgatott, Genovese azonban beszélt - megszegve ezzel az omertá törvényét. Costello megjelenése a Kefauver bizottság előtt igazi médiaszenzáció volt. Teltház, zsúfolásig tömött ülésterem és a média kiemelt érdeklődésének kereszttüzében ült le az asztalhoz. Hibázott.

A tárgyalás elején támasztott egy feltételt, miszerint a TV társaságok nem mutathatják az arcát. Innentől minden kamera a kezeire szegeződött és egy egész ország nézői lehettek szemtanúi annak, amit a korabeli sajtó a "kezek balettjának" nevezett el. Valahányszor kínos kérdést tettek fel Costellonak, ő idegesen matatott, a vizes pohárhoz nyúlt, vagy gyűrögette zsebkendőjét. Mikor az egyik szenátor feltette neki a kérdést:
- Costello úr, mit tett Ön a hazájáért,

ő így felelt:
- Fizettem az adóimat.

Ez volt a kegyelemdöfés. Az ülésterem hangosan felkacagott. A hatás megsemmisítő volt és Frank Costello elővett egy orvosi igazolást, mely szerint nincs abban az egészségi állapotban, hogy további kérdésekre feleljen. Megsemmisülve és porig alázva távozott az ülésteremből. Márpedig ha a vezér esendővé válik, szerepe a maffia élén azonnal megkérdőjeleződik. Costello helyzete megrendült. Itt volt az idő rá, hogy Genovese akcióba lendüljön... Ravasz lépésre szánta el magát. Willie Moretti - Costello alvezére és helyettese - szifiliszben szenvedett, ami kezdett kihatni elmeállapotára is. Vito meglovagolta az aggályokat, hogy a kiszámíthatatlan Moretti esetleg beszélni kezd és feltár kellemetlen titkokat. Engedélyt kért a Szindikátustól a likvidálására és megkapta a kilövési engedélyt.

1951 október 5-én egy olasz étteremben Morettit az asztalnál agyonlövik. Costello ezzel elveszítette jobbkezét. Genovese üzenete egyértelmű volt: Te leszel a következő...

Frank Costello 6 évig ki-be jár a bíróság és a vizsgálati fogság között. A védekezés minden erejét felemészti. Amikor 1957-ben óvadékkal szabadul, Genovese nem engedheti meg magának, hogy irigyelt riválisa ismét erőre kapjon. Engedély és felhatalmazás nélkül elszánja magát és utasítást ad Costello meggyilkolására. Május 2-án a Majestic épület halljában Vincent Gigante előlép az árnyékból és odakiált a szokása szerint testőrök nélkül hazatérő Costellónak:
- Frank! Ez a tied!

Majd fejbelövi. Costellónak azonban szerencséje van. Bár összeesik, a golyó csak súrolja a koponyáját és könnyebb sérüléssel megússza. Az máig vitatott, hogy Gigante vajon szándékosan tévesztett célt, vagy csak egyszerűen elszúrta. A legvalószínűbb, hogy elszúrta. Az épület portása azonosította, letartóztatták, Costello azonban tartja magát az alvilági etiketthez és nem azonosítja merénylőjét. Gigante szabadon távozhat és a teremben így fordul áldozatához: -"Köszönöm Frank"

A Costello elleni merénylet nyílt hadüzenet volt Luciano és Meyer Lansky érdekeltségeivel szemben. Régi közös barátjuk, a Gyilkosság Zrt-ből ismert, véreskezű Alberto Anastasia jelentette a legnagyobb veszélyt Genovesere. Anastasia azonban nehéz célpont volt. Testőrök hada vette körül, erődítményszerű villában lakott. 1957. október 25-én azonban, amíg gorillái letették a kocsit a mélygarázsban, Anastasiát kivégzik a fodrászánál. Frank Costello tudja: ezzel neki vége van. Egyetlen lehetősége, hogy visszalép a posztjáról, lemond minden üzleti érdekeltségéről és átadja az irányítást:
Don Vito! Minden a Tiéd. Cserébe szabad elvonulást és nyugalmas éveket kap. 1973-ban hal meg.

Vito Genovese a siker küszöbén állt. Évtizedek óta űzte, kergette a vágya, hogy elfoglalja helyét a maffia trónján. Már csak egyetlen lépés volt hátra: hogy a Szindikátus kimondja capo di tutti capi-nak. Egy olyan maffiózót, aki korábban megszegte a hallgatás fogadalmát és engedély nélkül ölt. Ezért volt fontos, hogy (mielőtt Lucianóék léphettek volna) kierőszakolja a családfők gyűlését Apalachinba. A rendőrségi beszámolók szerint egy szemfüles rendőrnek (Crosswell nyomozónak) feltűnt a nagy sürgés-forgás, a szokatlanul nagyszámú luxusautó. Rövid utánjárás után információt gyűjtött a környékbeli szállók szobafoglalásairól és egy helyi hentesnél leadott hatalmas rendelésről, majd erősítést kért. Az FBI lecsapott. Több mint 60 fejvesztve menekülő gengsztert tartóztattak le. Nem biztos azonban, hogy a nagy fogás csupán egy éber rendőr rátermettségének volt köszönhető.  Voltak, akik távolmaradtak az eseményről. A Lucianóhoz hű Carlo Gambino mellett például Tony Carfano is, akit rövidesen Miss New Jersey társaságában, az autójukban lőttek agyon. Akárhogy is volt, a gyűlés katasztrófába torkollott és ahelyett, hogy Genovesét megkoronázták volna, a maffiacsaládok teljes vezérkara a szövetségiek látókörébe került.  Bár később valamennyit felmentették, de az FBI gépezete már működésbe lendült.

J. Edgar Hoover - aki pár héttel korábban még a szervezett alvilág létét is tagadta - hatalmának minden erejével a maffiára vetette magát. Két évre rá - 1959-ben - Vito Genovesét 15 év börtönre ítélték. 62 éves volt ekkor, de az őt terhelő eljárásoknak még nem volt vége. 1962-ben a nyilvánosság elé áll a maffia történelmének leghíresebb pentitója (bűnbánója), Joseph Valachi. Vito a cellájából 100.000 $ vérdíjat tűz ki Valachi fejére. Vito Genovese soha többé nem volt szabad ember. 1969 januárjában szívrohamot kap és átszállítják a börtönkórházba. Két héttel később ott hal meg. Joe Valachi is infarktusban halt meg. Két évvel élte túl a rettegett Don Vitót. A Genovese család azonban mind a mai napig az alvilág egyik legnagyobb befolyással bíró szervezete.

 

Benjamin "Bugsy" Siegel

Benjamin "Bugsy" Siegel (New York, 1906. február 28. - Los Angeles, 1947. június 20.) zsidó származású amerikai gengszter, akinek a Las Vegas-i kaszinóváros megálmodását tulajdonítják.

Benjamin Hymen Siegel New York Brooklyn negyedében született egy szegény bevándorló zsidó család gyermekeként. Öten voltak testvérek. Apja sokat dolgozott, de keveset keresett, aminek láttán a fiatal Siegel elhatározta, hogy nem akar nélkülözve élni, és már gyerekként csatlakozott egy utcai bandához a Lafayette utcában, az Alsó East Side-on. Eleinte leginkább lopásokban vett részt, majd egy másik fiatallal, Moe Sedwayjel, kialakították saját védelmi üzleteiket. A helyi árusoktól 5 dollárt hajtottak be, annak, aki nem fizetett, felgyújtották az áruját.
Serdülőkorban barátkozott össze Meyer Lanskyvel, és egy kis bandát alapítottak, amely hazárdjátékkal és autólopással foglalkozott. Állítólag Siegel volt a banda verőlegénye, akit Lansky néha bérbe adott más bandák főnökeinek is. 1926-ban letartóztatták egy nő megerőszakolása miatt, de Lansky rávette az áldozatot, hogy ne tanúskodjon Siegel ellen.

A Bugsy becenév állítólag az angol "bugs" szó szlengesítése, és bogarast, mániást vagy őrültet is jelent, amely kiszámíthatatlan, szeszélyes természetére utalt. Siegel utálta gúnynevét, és senkinek nem hagyta, hogy szemtől szemben így szólítsa.
1930-ban Lansky és Siegel csatlakozott Charles "Lucky" Lucianóhoz. Siegel alkoholcsempész lett, és Albert Anastasia maffiafőnökkel is kapcsolatba került. A csempészet New Yorkban, New Jerseyben és Philadelphiában zajlott. Állítólag Luciano Siegellel ölette meg Joe Masseriát. Ezzel ért végét az úgynevezett Castellammarese-háború, amely a New York-i üzletek birtoklásáért folyt 1930 és 1931 között. Bugsynak köze volt a Gyilkosság Rt.-hez is. Rövid ideig Lansky és Siegel kapcsolatban állt Dutch Schultzcal, és 1935-ben megölték Louis és Joseph Amberget.

1937-re számos bűnszervezet főnökével összetűzésbe került, ezért Lucianóék úgy döntöttek, hogy Bugsyt a nyugati partra küldik. Így távolabb került az ellenségeitől, és lehetősége nyílt lebonyolítani az üzleteket Jack Dragnával. A szindikátus pénzéből egy nemzeti hálózatot is felállított. Ekkor szervezte be Mickey Cohent is mint helyettest. Los Angelesben megismerkedett jó pár hollywoodi sztárral, például George Rafttal, illetve stúdiótulajdonosokkal, mint Jack Warnerrel és Louis B. Mayerrel.
1929. január 28-án feleségül vette Esta Krakowot, gyerekkori szerelmét. Később feleségét és két lányát (Millicentet és Barbarát) is Kaliforniába költöztette. Több színésznő szeretője is volt, például Ketti Gallian, Wendy Barrie, Marie MacDonald, és Hollywood előkelősége, Dorothy DiFrasso. DiFrasso és George Raft segítségével Siegel bejutott Hollywood belső körébe.

Itt ismerte meg Virginia Hillt is, aki a chicagóiak pénzét forgatta. Idővel üzleti és romantikus szálak is fűzték hozzá.
Hill segített Siegelnek biztosítani a mexikói kapcsolatot. 1939. november 22-én sógorával, Whitey Krakow-val és két másik emberrel megölte Harry Greenberget, aki a rendőrség informátora lett Lepke Buchalter, a Gyilkosság Rt. megbízásából. Nem sokkal később Siegelt, aki addigra Krakow-t is megölte, letartóztatták. Felmentették ugyan, de az újságok ekkor utaltak először Bugsyként rá.

Virginia Hill Bugsy Siegel szeretője lett, és Mexikóban titokban összeházasodtak. Siegel ezután is kicsapongó életet élt; emiatt Esta Krakow beadta a válókeresetet Renóban 1946-ban.
Egyik Keletre visszatérő útján áthajtott az akkor még kisvároson, a nevadai Las Vegason. A legenda szerint ekkor született meg az az ötlete, hogy Las Vegast a szerencsejáték Mekkájává formálja.

Bugsy Siegel azt tervezte, hogy épít egy óriáskaszinót és -hotelt, amelyet a szerencsejátékosok ellephetnek. Az álmait még jobban táplálta, hogy Nevadában legalizálták a szerencsejátékot 1931-ben. Az akkori Las Vegas-i belvárosi kaszinók a Fremont Streeten koncentrálódtak, és a játékosok leginkább a Hoover-gát építőbrigádjainak tagjai voltak. Bugsy Siegel 1941-ben ment Las Vegasba, hogy megalapítsa a Transzamerikai Hírhálózatot Al Capone támogatásával.

Keleten lévő bűnözőtársait elbűvölte az ötlet, hogy megépíti a hazárdjátékok központját, egy teljes kaszinó-, hotel- és szórakozóhely-együttest a Nevadai-sivatagban. Visszatérve Kaliforniába elkezdte kidolgozni a komplexum terveit, amely később Las Vegas Strip néven vált ismertté. Siegel Flamingónak nevezte a helyet, ami Virginia Hill beceneve volt.
Bár Siegel keveset tudott az építészetről, volt néhány pompás ötlete, például ragaszkodott ahhoz, hogy minden szobának külön lefolyórendszere legyen. Az építkezési költségek a tervezett egymillió dollárról hatmillióra emelkedtek, ami részben a második világháború miatt bekövetkező alapanyaghiány következménye volt. Az építkezést a Del Webb vállalkozás vezette. Amikor Webb megemlítette, hogy aggódik a gengszterháttér miatt, Siegel viccesen így válaszolt: "Ne aggódj Del. Mi csak egymást gyilkoljuk."

A keleti parton lévő befektető maffiatagok azt gyanították, hogy Siegel meglopja őket. Mivel Virginia gyakran utazott Zürichbe, úgy gondolták, pénzük egy részét svájci bankszámlákon helyezi el. 1946 decemberében az üzlettársak összegyűltek Havannában egy megbeszélésre. Luciano is jelen volt, aki akkoriban Olaszországból irányította az amerikai maffia üzleteit, miután feltételesen szabadlábra helyezték, és kiutasították az államokból.
A konferencia egyik fő témája az volt, hogy megölessék-e Siegelt, aki nem tudott a megbeszélésről. Lansky, a közös fiatalkori bűnöző múlt miatt, kiállt mellette, és azt kérte, várják meg legalább a kaszinó megnyitását. Luciano hitt abban, hogy Siegel profitot tud csinálni a Las Vegas-i üzletből, és visszafizeti a tartozásait. Bugsy végül 1946. december 26-án megnyitotta a még nem teljesen kész kaszinót. A megnyitón több híresség megjelent, de nem annyi, amennyire számított. Mivel hamar elfogytak az érdeklődők, két hét után be is zárták a helyet, hogy befejezzék az építését.

A teljesen kész Flamingót 1947 márciusában nyitották ki újra. Azon a tavaszon a befektető főnökök újra összejöttek Havannában, hogy eldöntsék likvidálják-e Siegelt. Szerencséjére abban a hónapban már jövedelmező volt az üzlet, ezért Lansky ismét meg tudta védeni őt, és rábeszélte Lucianót, hogy kapjon még egy esélyt.
Végül Siegel Las Vegas-i üzleti vállalkozása megbukott. Virginia lopott a pénzből, és Párizsba, majd Svédországba repült. 1947. június 20-án este háromnegyed 11 körül egy bérgyilkos (állítólag Eddie Cannizzaro), többször rálőtt Siegelre egy M1 garand típusú, a katonaság által használt fegyverrel a pár Beverly Hills-i háza előtt, a Linden Drive-on.

Bugsy Siegel az egyik szobában, az ablakhoz közel ült, és a Los Angeles Timest olvasta. Az egyik lövedék összetörte az orrnyergét, és a nagy nyomás miatt a bal szeme kirepült a szemüregből. Szemét sértetlenül találták meg négy méterre a testétől. Ezen kívül több lövés érte a testét és a tüdejét. A másik lövedék, amely a fejét eltalálta, a nyakán és a jobb arcán hatolt át; ez önmagában is halálos lehet. A sérülésekből ítélve valószínűleg azonnal meghalt. Szemtanú nem volt, és a gyilkosság elkövetésével nem vádoltak meg senkit.

2017. február 6., hétfő

Dutch Schultz

Arthur Flegenheimer néven született 1902-ben. Szülei — Emma és Herman Flegenheimer — Németországból bevándorolt zsidók voltak. 14 éves korában apja elhagyja családját, ami életre szóló törést jelent az ifjú Arthurnak. Soha nem tudta megemészteni az esetet: apját ismerőseinek hol ideális, tiszteletreméltó embernek írta le, aki betegségben halt meg, máskor azt mondta, hogy soha nem is ismerte. Fiatalon otthagyta az iskolát, hogy eltartsa egyedül maradt anyját és önmagát. Előbb kézbesítőként dolgozott, majd egy fuvarozó cégnél helyezkedett el. Innen ered későbbi neve, amelyen ismertté és rettegetté vált az alvilágban: Schultz Trucking

Bűnöző pályafutását kisstílű gazemberek és éjszakai lokálok környezetében kezdte. Előbb csalók, utcai (illegális) fogadók és szélhámosok kifosztásával egészítette ki kenyerét, majd egy lépcsőt feljebb lépve a létrán, betörésekkel kezdett foglalkozni. 18 évesen szerzett priuszt, amikor egy lakásban rajtakapták és letartóztatták. A mai Roosevelt szigeten akkor működött börtönből kezelhetetlen személyisége miatt rövidesen munkaterápiára helyezték ki egy farmra, onnan azonban megszökött. Elkapták és visszaszállították a börtönbe, de már ugyanazon év (1920) decemberében kiszabadult.
Visszatért Bronxba, régi munkahelyére és tettestársai közé is. Az új tettestársaknak már "Dutch" Schultzként mutatkozott be — ez valójában a Schultz Trucking tulajdonosa kisebbik fiának volt a beceneve. Munkahelyi főnökével rövidesen összeszólalkozott emiatt, és Arthur — akit ezután ritkán emlegettek ezen a néven — nem sokáig tarthatta meg legális állását. Főállású gengszterré vált. A döntő lökést egy gyilkosság, életének első emberölése adta meg. A Schultz Trucking sört és égetett szeszt szállított New Yorkba az alkoholtilalom első éveiben. Egy ilyen fuvar során lőtte le első áldozatát, és felvett neve a bűnözők és a rendőrök közt egyaránt hírhedté vált.

1928-ban életre szóló barátja és pártfogója, bizonyos Joey Noe alkalmazta illegális bárjában. A klub a fogadások, szélhámosok, kéjnők és a legkülönbözőbb alvilági figurák egyik kedvelt helye volt, és Dutch hamar elhíresült hirtelen természetéről és brutalitásáról. Az egyik vendéget pl. törött sörösüveggel verte agyon a pultnál. Ahogy az üzlet beindult, Noe és Shultz terjeszkedni kezdett: ők látták el sörrel a környék kocsmáit. Hogy az üzlet jövedelmezőbb legyen, rövidesen saját teherautókat vásároltak, és maguk is szállították az árut. Ez az az időszak, amikor Dutch először járt puskával, hogy elriassza a rablókat és az útonállókat.
Rövid idő múlva már zsarolást is kapcsolódtak a szállításhoz. Aki nem tőlük rendelt árut, azt megfenyegették. Az éttermek, lebujok és bárok tulajdonosai közt Noe és Schultz rettegett figurává vált. Bronxban ekkor a Rock-fivérek voltak az illegális szeszcsempészet urai, nem is nézték jó szemmel a még mindig az utcákon árusító rivális terjeszkedését. Az összetűzés elkerülhetetlenné vált. A Rock-fivérek bandája úgy döntött, bekeményít, de úgy tűnik, a dörzsölt gengszterek alábecsülték az újoncokat. A nagyobbik Rock-fivér végül hajlott arra, hogy visszalépjenek, de öccse, Joe hallani sem akart erről. Schultzék "meggyőzték": egy éjszaka elrabolták, félholtra verték, és egy húskampóra akasztották. Családja 35 ezer dollár váltságdíjat fizetett szabadon bocsátásáért. Áldozatuk felépült, de a brutális bánásmód következtében nem sokkal később elvesztette a látását. Ezután Schultz bandája már kevés ellenállásba ütközött a piacon. Immár egész Bronx tőlük rendelte a sört.

A Noe-Schultz páros üzlete felvirágzott. Rövidesen az övék volt az egyetlen olyan, nem olasz banda, amely fel tudta venni a harcot a későbbi öt családdal, a klasszikus olasz maffiával. Úgy döntöttek, átköltöznek Manhattanbe, hogy tovább terjeszkedjenek a piacon, amit Jack "Legs" Diamond és bandája uralt. Diamond beceneve alvilági körökben az "Agyaggalamb" volt — sokat lőttek rá, de mindig túlélte. Új riválisuk annak az Arnold Rothsteinnek (lásd jövő heti posztunkat) volt a jobbkeze, aki már évek óta irányította a bűnözők szindikátusát a keleti parton. Diamond 1920 óta a londoni Berry Brothers & Rudd ital-nagykereskedésből rendelte (és szállította) az első osztályú skót whisky ládáit százasával. A jó hírű londoni kereskedők évek óta legálisan leszállították az árut a brit gyarmati raktárakba. A többi már a csempészekre tartozott. Schultzék betörése az új területre elkerülhetetlenné tette a két banda nyílt háborúját.
1928.  október 15-én reggel a Chateu Madrid bár előtt az Agyaggalamb emberei rajtaütöttek Joey Noén, aki súlyosan megsebesülve is viszonozni tudta a tüzet. A szemtanúk egy kék Cadillacet láttak elhajtani a közelből, és a rendőrség hamarosan megtalálta az autót a külvárosban. A hátsó ülésen Diamond egyik embere, Louis Weinberg holtteste feküdt — Joeynak tehát sikerült eltalálnia. De egy hónappal a merénylet után Schultz társa maga is belehalt sérüléseibe. Dutch-ot megrázta egyetlen barátja és mentora halála. Tudni lehetett, hogy nem bocsát meg, és nem felejt, így csak idő kérdése volt, mikor vesz elégtételt.

Pár héttel később a Park Central Hotel bejáratánál halálosan megsebesítették Arnold Rothsteint. A tettes kiléte máig bizonytalan (Rothstein látta és felismerte merénylőjét, de halálos ágyán sem vallott rá). Az egyik legvalószínűbb verzió szerint egy kártyaadósság miatti vitát zárt le a lövés, amivel bizonyos George McManust gyanúsítanak. Mások Dutch kezét látták a dologban, amit az is igazol, hogy McManust a merénylet után azonnal Schultz ügyvédje hívta és menekítette el egy másik államba. McManust soha nem ítélték el. 1929 októberében egy géppisztolyos a Hotel Monticellóban rátörte az ajtót Jack Diamondra és szeretőjére. Az Agyaggalamb öt találatot kapott, de —  nevéhez méltóan — túlélte a támadást. Felépülése után Európába menekült, és csak évek múltán tért vissza, hogy új területet szerezzen Albany-ban.
Vincent Coll  még Schultz szolgálatában állt. Dutch bandája egyedülálló volt a szempontból, hogy tagjai nem az akciók után kaptak részesedést, hanem fix pénzért szolgáltak. Az idő múlásával Coll ezt méltánytalannak tartotta, és Schultz üzlettársává akart válni. A főnök visszautasította, és ezzel engesztelhetetlen haragosává vált. Saját bandát alakított, amelynek elsődleges célja Dutch meggyilkolása volt. Rajtaütésekből és emberrablásokból tartották fenn magukat, célpontjaik elsősorban tehetős alvilági figurák voltak. Veszélyes üzem. Ahogy a háború eszkalálódott, a háborúskodásnak Vincent fivére, Pete Coll is áldozatul esett. Az autóját vezetve érte a halálos lövés. Collt innentől "veszett kutya" néven ismerték. A viszálynak 1932  februárban lett vége. Dutch bandája tőrbe csalta Collt, akit egy telefonfülkében szitává lőttek.

Schultznak és bűnszervezetének új megélhetési forrásokra volt szüksége. Otto Berman lett a könyvelője és tippadója azoknál a lóversenyfogadásoknál, amelyek Dutchot milliomossá tették. Schultz rátelepedett a bukmékerek piacára. A harlemi uraknak elosztóik voltak, Dutchnak viszont fegyveresei. Nem is kevés. Közben a New York-i éttermektől és alkalmazottaiktól szedett védelmi pénzek valósággal ömlöttek az alvilági vállalkozásba. Aki ellenszegült (vagy csak hezitált), azt megfenyegette gyermekei elrablásával, vagy robbantásokkal térítette jobb belátásra. Ebben az időszakban a mai terrorizmushoz hasonló cselekményekkel tartotta rettegésben a várost. Az éttermi zsarolásokért egy bizonyos Jules Modgilewsky ("Julie Martin") felelt.
Ment a szekér egészen addig, amíg 1933-ban az adóhivatal le nem csapott Dutch Schultzra. A vádak láttán azonban maga a bandavezér is meglepődött, és feltámadt benne a gyanú, hogy "üzletágvezetője" megcsapolta a bevételeit. A könyvekből ugyanis hiányzott mintegy 70.000 dollárnyi pénz. A helyzetet Schultz és Martin a Hotel Harmonyban tisztázta 1935. március 2-án. A megbeszélésen Schultz végrehajtója, Bo Weinberg és ügyvédje, Dixie Davies volt még jelen.

Sokat ittak, és a vita egyre szenvedélyesebbé vált, amikor a vehemens Schultz verni kezdte alvezérét. Az ütlegelés hatására Martin végre bevallotta 20.000 dollár elsikkasztását. Dutch erre felindultan fegyvert rántott, a másik szájába dugta a fegyver csövét, és meghúzta a ravaszt. Utána elnézést kért ügyvédjétől, hogy előtte kellett ölnie. Bo Weinberg. Amikor Schultzot az adóhatóság vád alá fogta, illegalitásba menekült. Erre az időre Weinbergre hagyta az irányítást. Amikor aztán visszatért, gyanakodni kezdett arra, hogy Weinberg a háta mögött felvette a kapcsolatot Lucky Lucianóval. Weinberget 1935. szeptember 9-én látták utoljára, amint egy éjszakai bárból távozott. Alvilági pletykák szerint Schultz saját kezűleg lőtte fejbe a .45-ösével. Testét cementbe öntve vetették a folyóba. Dutch csak egy üzenetet küldött Weinberg öccsének: "Kimonót kellett adnunk Bóra".
Dixie Davies. Dutch Schultz ügyvédjeként vált híressé. A gengszter halála után átvette annak üzleteit, de egy év múlva letartóztatták — egy év börtönnel megúszta. 1970-ben halt meg otthonában, amikor két símaszkos férfi betört a lakásába és családjával együtt megkötözte. Davies szívrohamot kapott, és a helyszínen meghalt. 65 éves volt.

2017. február 5., vasárnap

Salvatore Maranzano

Salvatore Maranzano 1886-ban, Szicília északi csücskében született. Gyerekkora óta katolikus papnak készült. Karizmatikus fellépésű, tanult ember volt, de már fiatalkorában erőskezű, arrogáns vezetőnek írták le. 1925-ben a fasiszták elől New Yorkba menekült, ahol akkor Amerika már a szesztilalom legsötétebb éveit élte. Első éveiben ingatlanügynök volt, de rövidesen bekapcsolódott az alvilág életébe. Új hazájában mások voltak a viszonyok. Itt, a határokon kívül voltak más gengszterek is, írek, németek, zsidók. Ők más országból jöttek, de a maffiához hasonlóan erős szervezet állt mögöttük. Maranzano a castellammareiek katonai vezetője volt. Ő képviselte az óhaza donjait. Ugyanez az ún. Nagytanács volt az, amely akkoriban még megerősítette Joe Masseriát főnökként.

A számos áldozattal járó rivalizálást előző részünkben már ismertettük. Most nézzük, hogyan nézett ki ez az időszak Maranzano szemszögéből. 1929-ben robbant ki a két évig tartó villongás. A szesztilalom utolsó éveit vér áztatta az utcákon, ami a maffiának sem állhatott érdekében. A Nagytanács egy bizonyos Cola Gentilét (későbbi pentitót, azaz bűnbánót) jelölte ki, hogy közvetítsen a hadban álló felek között.
Maranzano a katonai erőfölényre helyezte a hangsúlyt, és erővel próbált felülkerekedni Masserián. A tárgyalásos módszer nem neki kedvezett, de így is megtalálta a módját, hogyan váljon a helyzet urává. A tárgyaló delegációt 135 km-re New Yorktól, egy vidéki villában fogadta. Állig felfegyverzett őrökkel vette körül Gentilét és embereit, akikkel négy napon át tárgyalt. Gentile későbbi visszaemlékezéseiben azt mondta, az utolsó pillanatig nem volt biztos benne, hogy valaha is élve kijut onnan. Az erődemonstráció hatékonyak bizonyult: a küldöttség egyes tagjai sorra álltak át Maranzano oldalára. A maffia, mint egész, lassan elmozdult a semlegesség álláspontjáról. A békeküldöttséget végül elengedték anélkül, hogy meg kellett volna velük állapodni.

Masseria több, mint két évtizedig volt az alvilág ura. Bármennyire is régimódinak tartották a szicíliaiakat, Maranzano rövid idő alatt feltört a csúcsra, ami azt bizonyította, hogy a becsmérlően csak "bajuszpetiknek" gúnyolt óhazaiak bizony igen gyorsan tudtak alkalmazkodni New York kihívásaihoz.

Két hétre rá, Chicagóban, egy meg nem nevezett helyen Maranzano "jótékonysági" bált szervezett, hogy megünnepelje győzelmét, amivel ő lett az alvilág teljhatalmú ura, a Capo di tutti capi.
A meghívókártyákra 6 dolláros bankjegyeket nyomtattak. A sokat becsmérelt Al Caponénak ezer jegyet küldött, és ő — tisztelete jeléül — egy 6000 $-os csekket küldött viszonzásul. Becslések szerint Maranzano 100.000 $-t kasszírozott a pazar lakomán begyűjtött hűbéri adományokból.

A keménykezű Maranzanóról hamar kiderült, hogy talán még Masseriánál is arrogánsabb. Bár a háborúban előszeretettel kötött szövetségeket, utána kizárólag saját földijeiben bízott, velük dolgoztatott. Nagyfőnökként szigorúan ellenőrizte és vaskézzel irányította az uralma alá hajtott szervezetet. Ellenezte Luciano együttműködését a zsidó származású Meyer Lanskyval és Bugsy Siegellel. Luciano és barátai megpróbálták kivárni az időt, amíg Maranzano csillaga hanyatlani kezd, de az események rövidesen másként alakultak. Maranzano veszélyt látott Masseria egykori alvezérében, aki áprilisban a kezére játszotta riválisát. Ezért megbízta a hírhedt bérgyilkos, Vincent Collt, hogy számoljon le Luckyval. Vincent "Mad Dog" Coll korábban Dutch Schultz embere volt, majd — miután egy vitából kifolyólag testvérét kocsijában lelőtték — emberrablásokra specializálódott. Az alvilági főnökökért fizetett váltságdíjakból finanszírozta bandájának működését. Egy ilyen emberrablási kísérlete lövöldözésbe torkollott: egy ötéves gyereket halálos lövés ért az utcán, és mások is megsérültek. Collt a bíróság felmentette.
1931. szeptember 10-én négy (nem olasz származású) rendőr jelent meg Maranzano 9. emeleti hivatalában, a Park Avenue-i irodaházban. A két egyenruhás a titkárságon maradt, a két civil ruhás nyomozó pedig bement a Capóhoz. Ott aztán felfedték kilétüket, egy papírvágó késsel megszúrták, majd több lövéssel végeztek vele. A menekülő tettesek a lépcsőn lefelé összefutottak a találkozóra érkező Vincent Collal, és figyelmeztették, hogy volt egy rajtaütés. Coll erre kereket oldott. Vincent Collt a következő év februárjában iktatták ki. Dutch Schultz 50 000 $ vérdíjat tűzött ki a fejére, a bronxi rendőrőrsön pedig felajánlott egy családi házat annak, aki elteszi láb alól egykori emberét. A bérgyilkost végül egy drogéria telefonfülkéjében lőtték szitává. Tizenöt golyót találtak a testében — nem számolva azokat, amelyek áthatoltak a rajta.

Maranzano alig öt hónapig volt az alvilág vezére, amikor hatalma teljében őt is elérte a végzete. Ő volt az első igazi a főnökök főnöke sorában. Saját elképzelése szerint szigorú és hierarchikus rendszerbe terelte az alvilág bűnszövetkezeteit, az olasz maffiát. Törvényeiken kívül helyezte az ad hoc gyilkosságokat; ilyesmihez a továbbiakban a főnökök tanácsának engedélye kellett. Megtiltotta, hogy  a szervezetről beszéljen bárki is, ideértve a feleségeket is. Aki megszegte ezeket a szabályokat, az életével fizetett. Ő volt a szicíliaiak feje, választóvonal a mi és az ők között, aki megnyerte a castellammarei háborút. Maranzano rajongott Julius Caesarért és a római birodalom történelméért. A szervezetet a birodalom mintájára szervezte meg, létrehozva az öt családot és azok fölött megteremtve magának a Capo di tutti capi pozícióját. Maranzano  vált a szervezett alvilág első koronázatlan királyává Amerikában.

A castellammaresei háború

A castellammaresei háború (1929–1931) vad hatalmi küzdelem volt New Yorkban az olasz-amerikai maffiózók irányításáért Joe, „a főnök” Masseria és Salvatore Maranzano között. Nevét a szicíliai Castellammare del Golfo városról kapta, mely Maranzano szülővárosa volt. Maranzano csoportja győzött, ő saját magát capo di tutti capinak („minden főnök főnöke”) nevezte, azaz ő lett a vitathatatlan maffiavezér. Mindazonáltal hamarosan meggyilkolták: egy csapat felfelé törekvő gengszter, akit Lucky Luciano irányított. Ő alapított meg egy osztott hatalmú megállapodáson álló csoportot, mely A Bizottság nevet viselte, és öt egyenlő kaliberű maffiacsaládot fogott össze, hogy a jövőben elkerülhessék a harcokat.
Amerikában az 1920-as évek maffiaszervezetei mind Joe Masseria irányítása alatt álltak. A saját csoportja elsősorban dél-olaszországi (szicíliai, calabriai és campaniai) gengszterekből állt. Masseria emberei között olyan neveket találhatunk, mint Lucky Luciano, Albert „Mad Hatter” Anastasia, Vito Genovese, Alfred „Al Mineo” Manfredi, Guarino „Willie” Moretti, Joe Adonis és Frank Costello.
A hatalmas szicíliai maffiózó, Don Vito Ferro elhatározta, hogy kísérletet tesz az amerikai maffiózó szervezetek irányítására. A castellammaresei bázisáról Salvatore Maranzanót küldte, hogy megragadja az uralmat. A castellammaresei frakció az USA-ban Joseph „Joe Bananas” Bonannót, Stefano „The Undertaker” Magaddinót, Joseph Profacit és Joe Aiellót foglalta magába.
A castellammaresei háború látszólag Masseria és Maranzano között folyt. Valójában egy generációs konfliktus volt az öregedő szicíliai vezetés (akiket Mustache Pete-nek is neveztek a hosszúra növesztett bajszuk és a régimódi megoldásaik miatt) és a „Fiatal törökök” között, mely egy fiatalabb és jóval sokrétűbb olasz csoport volt, akik nem vetették meg az együttműködést a nem itáliai származásúakkal. A feszültség a két csoport között akkor vált nyilvánvalóvá, mikor 1928-ban az egyik fél gyakori jelleggel rohanta le és kobozta el a másik csoport alkoholszállítmányait (érvényben volt a szesztilalom). Azonban a két csoport határai gyakran összemosódtak, mikor a tagok tábort váltottak vagy saját csoportjuk gyilkolta le őket.
Nehéz megállapítani, hogy tulajdonképp mikor kezdődött meg a háború. Vehetjük akár azt, mikor Masseria 1930 februárjában állítólag megparancsolta Bonannónak, hogy ölje meg Gaspar Millazót, egy castellemmaresei származású egyént, aki a Szicíliai Egyesület detroiti elnöke volt. Masseria állítólag megalázva érezte magát, mikor visszautasításra talált Milazzo részéről, és így nem juthatott be a Szicíliai Egyesületbe.
Mindazonáltal a legtöbb forrás szerint a nyitány az lehetett, mikor belső harcok keletkeztek Masseria csoportjában. 1930. február 26-án Masseria elrendelte egy szövetséges halálát, név szerint Gaetano Reináét. Masseria a munkát a fiatal Vito Genovesének bízta, aki el is végezte a feladatot egy lőfegyver segítségével. Ezzel Masseria szándéka az volt, hogy megvédje Tommy Gaglianót, Tommy Lucchesét és Dominick „The Gap” Petrillit, akik titkon társai lettek. Mindenesetre árulásáért keményen megfizetett, miután a Reina család átpártolt Maranzanóhoz.

2017. február 4., szombat

Joe "A Főnök" Masseria

Masseria a szicíliai Menfiben született 1886-ban egy szabó fiaként. A családja - gyilkossággal összefüggő vádak elől - 1903-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba. Joe itt lépett be a New York-i alvilágba. 1916-ban Nick Morello halála után ő lett a vezetője a számos szakadár csoportok egyikének, amelyek valóságos "polgárháborút" vívtak egymás között a vezető nélkül maradt szervezet irányításáért. Erről a háborús, kaotikus időszakról mondta Masseria utóbb, hogy a Salvatore D'Aquila és csoportja (a későbbi Gambino család elődje) őt támogatta.

Morello halála után aztán D'Aquilla lett a New York-i maffia családok Consigliere-je, Masseria pedig a főnök. Masseria azonban ezzel együtt még nem szerezte meg az áhított "Capo di tutti capi" címet, a többi banda nem állt az Ő közvetlen befolyása alatt és azok (még) értelemszerűen nem is fizettek neki semmilyen díjat, vagy adót.
Hat évvel a bandaháború kitörése után, egy szép augusztusi napon Joe Masseria kilépett a 802. utcán lévő házából és dolgára indult. A szemközti oldalon parkolt egy Hudson típusú autó, benne két alakkal. A vezető cigarettázott, a másik hátul ült és unottan hajtotta el a kocsitól a kéregetőket, ajánlkozó cipőpucolókat. Az autó másik két utasa már egy órája a közeli étteremben üldögélt. Amint Masseria megjelent az utcán, ez utóbbiak kirohantak asztaluktól és nyomban rárontottak. A köpcös Masseria észrevette őket és futva menekült támadói elől. Hirtelen ötlettől vezérelve megfordult és megpróbált visszajutni otthonába, de ez már nem sikerülhetett. Bemenekült hát a Heinley Brothers női ruhaszalonjába. A gyilkosok az utcáról folytatták a lövöldözést az ablakokon keresztül egészen addig, amíg ki nem fogytak a lőszerből, majd dolguk végezetlenül elmenekültek a sarkon rájuk várakozó kocsihoz.

Az autó külső lépcsőjére ugorva (ez ma már klasszikus gengszterfilm-klisé) indultak el, de pár utcával odébb a lövöldözés hangjára összefutó tömeg (ruhaipari dolgozók sztrájkja zajlott éppen) megkísérelte megállítani a menekülő járművet, aminek tragikus következményei lettek. A bérgyilkosok fegyverüket használva nyitottak utat maguknak, megölve két járókelőt és megsebesítve további hat személyt. A New York Times másnapi száma beszámol arról, hogy a mészárlásnak áldozatul esett még egy póniló is, amely a sztrájkolóknak limonádét árusító kereskedő kocsiját húzta.
A kiérkező rendőrök a bolt fölötti lakás hálószobájában, sokkos állapotban találták Masseriát, akinek szalmakalapját két golyó is átütötte. A közeli lövésektől Masseria átmenetileg megsüketült. A gengszterfőnök renoméját azonban csak tovább növelte ez az incidens.

Masseria két nappal későbbre béketárgyalásra hívta a két rivális banda vezetőit, Peter Morellót és Umberto "Rocco" Valentit, azzal a céllal, hogy megnyugtassa őket: nem tör a kizárólagos vezető pozíciójába. Valenti meg is érkezett két testőrrel a kijelölt John's nevű olasz étterembe. Csak hosszabb csevegés és várakozás után esett le neki: ez egy csapda. A hordós gyilkosság kapcsán megismert Morello és Masseria megegyeztek a háta mögött, Ő pedig a felesleges harmadik. Amint embereivel akcióba lépett, megkezdődött a lövöldözés. Rocco Valenti két gorillája a helyszínen meghalt, főnöküknek sikerült kimenekülnie. A hajsza az utcán folytatódott, aminek civil áldozatai lettek. Egy nyolcéves kislány és egy fiatal nő kapott halálos sebet, akit Valenti élő pajzsként használt. Rocco a golyózáporban végül felugrott egy arra járó taxira, amikoris egyik üldözője, gondosabb célzás után, halálos lövéssel leterítette. Hogy ki volt a gyilkosa, azt sosem tudták meg, csak pletykák keringtek róla, hogy valójában Charlie "Lucky" Luciano volt a mesterlövész. Valenti likvidálása után Masseria lett a nagyfőnök, Morello pedig a helyettese.
Az 1928-as év elhozta a várva várt felemelkedést Masserianak. Végre Ő vált a New York-i bandák fejévé. Egyik riválisa, Frankie Yale barátsága még előző év őszén megromlott Al Caponéval, aminek egyenes következménye lett, hogy július elsején Frankie-t a chicagói maffiafőnök kivonta a forgalomból. Yale a saját tulajdonában lévő Sunrise Klubjában töltötte a délutánt, amikor egy titokzatos telefont kapott, hogy ifjú feleségével valami gond van. Elhárította sofőrje ajánlkozását és maga ült autóba - ami végzetes hibának bizonyult. Rövidesen felfigyelt rá, hogy egy Buick követi, benne négy marcona férfival. Egy piros lámpánál végül meggyőződött róla, hogy nem képzeleg, majd amint zöldet kapott, azonnal padlógázzal menekülni kezdett előlük. Hosszas üldözés következett, mire a támadók mellé tudtak manőverezni és tüzet nyitottak áldozatukra. Frankie Yale autója páncélozott volt, de az ablakai azok nem... és ez döntőnek bizonyult. Ez év októberében az egykori szövetséges, D'Aquilát (képünkön) is eléri a végzete: Peter Morello - aki 1922-ben, a sikertelen merényletet követően inkább Masseria mellé állt (lásd fenn) - egy utcai szóváltást követően lelövi az orvosához tartó egykori consiglierét. Masseria egy év alatt átveszi a kieső vezérek pozícióit New Yorkban. Ezzel Ő lesz a város ura, noha nem minden család tartozik az irányítása alá. Látva azonban Marlow és D'Aquila sorsát, inkább úgy döntenek, hogy díjat fizetnek a "Főnöknek".

Masseria hatalma teljében van és nekilát, hogy kiszorítsa a szicíliai vonalat a városából. A Castellammare-i klán vezetője Nicola "Cola" Schiro valójában egy stróman, akit a tengerentúlról irányítanak. Schiro történetünk kevés túlélőjének egyike: tízezer dollárt fizet Masseriának az életéért, és hogy nyomtalanul eltűnhessen. Soha többé nem hallanak róla. Masseria jelöltje a posztra Joe Parrino, akit azonban sajnálatos módon lepuffantanak egy étteremben és színre lép a szicíliaiak erős embere, következő epizódunk főhőse: Salvatore Maranzano. És ezzel megkezdődik a háború. 1930 februárjában az ifjú Vito Genovese - akinek később egy önálló posztot szentelünk - sörétes puskával halálosan megsebesíti Bronx urát, Gaetano Reinát. Masseria elrendeli egy Gaspar Milazzo nevű olasz "üzletember" meggyilkolását, aki többször megalázta őt azzal, hogy visszautasította vele az együttműködést. Milazzot Detroitban lőtte le két ismeretlen fegyveres, akik ebéd közben rontottak rá és társára. Azonnal meghaltak. Az ellencsapás sem késlekedik sokáig. A "kacskakezű" Peter Morellót lelövik irodájában, majd a meghódított Reina család - Masseriához immár hű - vezérét is eléri a végzete.
A gyilkosságok egészen az év novemberéig folytatódnak. A maffia számos alakja esik áldozatul ismétlődő merényleteknek. Ahogy a bandaháború folytatódik és egyre több civil is áldozatul esik a tűzpárbajoknak, nagy politikai nyomás nehezedik a Főnök Masseriára. Egyes források szerint a rendőrkapitány egyértelműen megfenyegeti, hogy állítsa le a vérengzést, különben elveszíti a támogatását. Masseria ellenfele, Maranzano sokkal inkább hadvezérnek tekinti magát a konfliktusban, semmint üzletembernek. Pancho Villaként övébe dugott fegyverekkel és fegyveresek társaságában pózol. Maranzano bevett taktikájává válik, hogy szívesen lép szövetségre Masseria összes ellenfelével.

Maranzano támadását hatékony propagandakampány is kísérte. Azt hangoztatta, hogy Joe "a Főnök" egy diktátor, aki minden castellamaresit halálraítélt. Maranzano azzal is megvádolta Masseriát, hogy beengedte a maffiába Al Caponét - egy kurvahajcsárt aki nem is szicíliai. A sebhelyesarcú Al az 1920-as évek közepéig nem volt tagja a szervezetnek. Masseria vette fel, azzal a céllal, hogy aláássa a chicagói főnökök hatalmát. A szervezet egésze - amely sokáig semlegesként viselkedett - így lassan elkezdett Maranzano oldalára állni.

Végül Masseria két régi szövetségese, Charlie Luciano és Vito Genovese is átáll Maranzanohoz. A háború a szicíliaiak és a New York-iak között elérkezik a végkifejletéhez.
1931. április 15. Joe Masseria kedvenc éttermében van, Coney Island-en. Charlie Lucianoval kártyáznak. Egyszercsak Lucky Luciano kikéredzkedik a WC-re. Masseria testőrei addigra rejtélyes módon felszívódnak, tehát senki nem őrzi a Főnök biztonságát. Rövidesen meg is  jelenik négy fegyveres az asztalnál: Bugsy Siegel, Vito Genovese, Alberto Anastasia és Joe Adonis (az első kettő életútját majd önálló epizódokban tekintjük végig). Hátulról szó nélkül tüzet nyitnak a capóra. Mintegy húsz lövés dördül el rövid idő alatt és Masseria egy pikk ásszal a kezében zuhan a földre.

Egyes források szerint csak két tettes volt a helyszínen és a közelben megtalálták eldobott revolvereiket, Lucianót pedig egyik újság sem említi, hogy a helyszínen járt volna. Mégis: Masseria helyét a bűnszövetkezetben Lucky Luciano veszi át, a Capo di tutti capi pedig Salvatore Maranzano lesz.